Évforduló

5 év…

A héten az 5 éves évfordulója volt annak, hogy Jászszentlászlóra költöztem. Akkor még nem tudtam, hogy milyen lesz egy teljesen új környezetben, fizikailag távolabb a szeretteimtől, de tudtam, éreztem, hogy az összeköltözés a legjobb döntés, amit azóta se bántam meg, hiszen mindig is ilyen párkapcsolatra vágytam. Azonban nem gondoltam, hogy lesznek nagyon nehéz és nagyon magányos időszakok, amikor néha azt érzem, hogy ha kiállnék a tér közepére és hangosan ordítanék, meg se hallana senki. Nem figyelne senki.

Az akkor – távolságban közel lévő – barátaimat, mind elvesztettem, már nem voltak rám kíváncsiak, már nem akartak erőfeszítést tenni a kapcsolatunkért. Ha jobban belegondolok, akkor is én tettem, mikor ott laktam.

Gondoltam, nem gond, hát nyitott személyiség vagyok, majd szerzek itt is barátokat. Ahogy telt az idő, egyre nehezebbnek láttam ezt, mert 1-2 év eltelt arra is, hogy egyáltalán visszaköszönjenek az utcán.

Egyre magányosabbá váltam, miközben egyre inkább vágytam arra, hogy itt is legyen valaki, akivel csak egy fél órára akár, de összeülünk egy teára. 1-2 gyenge próbálkozás volt, de az érzés nem jött meg. Aztán pedig elkezdtem egyre inkább bezárni és már észrevettem, hogy nem vagyok az a nyitott, közvetlen
személyiség, mint régen. De talán, ami még rosszabb, hogy a hitem is kezdtem egyre jobban elveszíteni abban, hogy találhatok itt is megbízható, őszinte és önzetlen értékeken alapuló barátságokat.

Megtanultam, hogy hogyan legyek a legjobb barátja önmagamnak. Olykor ez a legnehezebb feladat és nagy tanítómester. Azonban a hála érzését még jobban felerősíti bennem ez a helyzet. Hálás vagyok azokért a barátaimért, akik a mai napig mellettem vannak, akik őszintén kíváncsiak rám és persze az édesanyámmal és a párommal való kapcsolatért is. Ezek a felbecsülhetetlen értékek az ember életében. Megtanultam még jobban értékelni ezt és szívem minden szeretetét nekik adom.