Búcsúzom 2022!

Az év összegzéseként sok minden kavarog bennem. Nem volt könnyű év, sőt ha jobban
belegondolok néha olyan volt, mint ha egy rossz filmet néznék és nem mindig tudtam
elhinni, hogy ez velem/velünk történik meg.
Az év elején még folytatódott a tavalyi feladatunk, így még több hónapig támaszként
működtünk, még mindig nem a saját életünket élve, de már láttuk a fényt az alagút végén,
még akkor is, ha néha igazán embert próbáló volt. Párhuzamosan a család másik részében
egy hosszú ámde mérgező kapcsolat lezárásának voltunk a részesei, majd amikor már azt
hittük, hogy lassan vége, még mindig nem és menekülni kellett egy bántalmazó
kapcsolatból, de kérdés nélkül kapaszkodtunk össze a bajban is. Majd házkeresés,
költözés, feszültség, félelem és még sok sok nehézség, de sikerült egy új életet kezdeni.
Aztán nyáron egy hullámvölgybe került barátság rendezése is várt ránk, majd mikor már azt
hittük minden megoldódott, akkor érkezett egy nagyon komoly betegség a családba, ahol
ismét a segítő, támogató szerepben találtuk magunkat. Kérdés nélkül, hiszen nem csak
mondjuk, hanem meg is tesszük ezt, akkor és annak, akinek szüksége van rá. Ez nem
mindenkinél van így, amely konfliktusokhoz vezetve családi viszályt szült.
Az év végén mégis hálás vagyok, mert ahol év elején támaszok voltunk, ott helyreállt az élet
és egy anya és gyermeke egymásra talált és újra szeretetben, együtt élhetnek. A családon
belüli erőszak a másik helyen megszűnt, véget ért a kapcsolat és sokkal boldogabb és
felszabadultabb életet kapott ajándékba a szerettem, amiért bár megszenvedett, de igazán
megérte.
A barátság is rendeződött, mert ha két intelligens ember nehézségekkel találja magát
szemben, akkor leülnek és megbeszélik, így volt lehetősége mindenkinek elmondani, hogy
mi az, ami fáj. A betegség és a viszály megmaradt, nem maradunk feladat nélkül a jövő
évben sem, de bízom benne, hogy pozitív végkimenetele lesz a dolognak, és azoknak a
családtagoknak, akiknek jelenleg az ego és a saját gondolatuk áll az első helyen, félre
tudják majd tenni és rájönnek, hogy nem ez a fontos, ha az ember valódi támasz szeretne
lenni.
Köszönöm 2022-nek, hogy ennyi mindenre tanított, hogy megmutatta, hogy akkor is erős
tudok lenni, amikor már azt érzem nem bírom tovább és köszönöm a páromnak, hogy
mindezt együtt csináltuk végig, édesanyámnak és a barátaimnak, hogy végig mellettem
voltak.
Azért szomorú nem vagyok, hogy búcsúzunk.